Akinek valamiért be kell menni a faluba, netán a városba – például mert gimnazista -, az számos akadályra felkészülhet. Az egyik mindjárt a buszjáratok halovány felhozatala. A menetrend leírásához elég a legkisebb öntapadós post-it, vagy időtartamra vetítve 12,5 másodperc. Három busz közelít meg naponta bennünket, az is hallótávolságon kívül, de egyikük szerencsére a reggeli sulibusz. Ez pipa.
A délutánt már többnyire nem ússzuk meg fuvar nélkül, a falusi megállóig kell bezötyögni. Vagyis kellene. Mert ez sem mindig egyértelmű. Az első akadályt befelé a bocik jelenthetik, akik időnként teljesen zavartalanul befoglalják az utat, és érdeklődve nézik a hezitáló járművet, hogy mit szeretne.
Visszafelé pedig általában úgy sikerül érkeznünk, hogy épp behajtják a nyájat, amikor a busztól jövünk. A jófej frufrus csacsi szinte súrolja az autó oldalát, egyszer talán vakarózni sem átall majd a folcvágenen. A birkák pedig néha ollóként kettényílva kerülnek meg. Semmiért nem adnám ezeket a bökkenőket.
L a s s u l u n k.
V é é é g r e.