Nem termesztünk szőlőt. Csak úgy van. A legelő szélén, még valószínűleg Mariska néni régi-régi ültetvényének a maradványa. Az íze páratlan, a tisztasága vitathatatlan, mert nemhogy nem permetezzük, de rá sem nézünk a gyümölcsök megjelenéséig. Néhány kisebb fürtből készült a murcikovász. A szőlőszemeket jól összetörtem egy befőttes üvegben, és pont lett annyi leve, hogy ellepte.

Az üveget lezártam, és várakoztam három-négy napot, amíg életre kelt. Ha nagyon pezsegne, néha lehet szisszenteni az üvegen. A pár nap elteltével 2 dkg BL80 lisztet és 2 dkg leszűrt szőlőlevet összekeverünk, a többi murci a hűtőben vár a sorára. Mindig csak annyit szűrünk majd, amennyit felhasználunk belőle, de előtte szobahőmérsékletre melengetjük. 12 óránként összesen ötször etetjük meg úgy, hogy 1 dkg kovászhoz 2-2 dkg szőlőlevet és lisztet kutyulunk. Pontosan így ni:

Ezzel kb. el is fogy a szőlőlé, és a szokásos módon, vízzel és liszttel tápláljuk a továbbiakban. Nagyon hamar lesz belőle harcedzett kovászunk, bár a színe csak a szőlőleves etetések végéig ilyen szép lilás. 🙂

A jószerivel vadon termett Othello annyira finom, hogy nem volt egyszerű pár fürtöt megmenteni ehhez a kovászos mutatványhoz. De aztán az itthoniak kiengesztelődtek, amikor a kenyeret megkóstolták.

Recept: 

  • 600g Királybúza liszt
  • 400 ml víz
  • 140 g murcikovász
  • 18 g só

Autolízis most nem volt, dagasztás utolsó harmadában kapta a sót, 4,5 óra bulk alatt egy sziromhajtás, három coil. Jénaiban sült 25 percet 230 fokon, majd még 20-at 200-on.

Néminemű kenyeres tudományomat – beleértve a szőlőkovász indításának mikéntjét is – a Kovászos kenyér, élesztő nélkül csoportban szereztem, köszönet érte.