14 bárány lett idén. Kis-Copy kezdte egy óriásbébivel december elsején, majd karácsonyig szép sorban jöttek. Olga ikrei közül a kislányt cumisüvegből etettük, mert a rámenős fiútestvér nem hagyott elég tejet neki. Kevés teje volt most valamiért Olgának, de szerencsére nem utasította el a lányát sem. Aranka és Ica idén csak egyet ellett, Brownie szintén, Copy, Csini és Maca duplázott. Kerge is leellett, viszont az erdőben sikerült neki, és valami állat elvihette a kicsi(ke)t. Napokig nem került elő Kerge, már lemondtunk róla, de végül megjelent.

Az év zárásaképpen 7 kostól megváltunk, eladósorba kerültek. Követni fogja őket még 5-6 jerke is, ahogyan a bárányok sem maradnak meg. Saját szükségletre így is elég lesz a szaporulat. Bárányokkal együtt decemberben 32 juhot számláltunk, ez tavaszra drasztikusan lecsökken. A csüngőhasúakra viszont talán nagyobb hangsúly kerül, meglátjuk.