Különös cica volt, hosszú szőrrel, kurta lábakkal, erősen autisztikus vonásokkal. Kérte, hogy simizzük, aztán belénk mart. Indokolatlan dührohamai voltak, és az őrületbe kergetett a nyávogásával. Az egyetlen macskánk, amelyik nem átallott felugrani az asztalra, hogy onnan BÁRMIT lelopjon. A nyitott kocsiajtón garantáltan beugrott, és összesározta a falat, amikor a párkányról károgott be az ablakon. Mert Beni nem is nyávogott, hanem károgott. De közben szeretetéhsége nem ismert határokat, és ha leültünk, elsőként sorakozott egy kis dögönyre. Az összes többi állat látványosan utálta Benit, nem tudtak mit kezdeni a másságával.

Pedig mindegyik házikedvencünk szalajt amúgy valamilyen formában. Rafi, a nagy fehér törzsfőnök évek óta macskaszökőkútért könyörög (kapaszkodj meg, tényleg van ilyen, csak nálunk a tanyán legalább olyan autentikus lenne, mint egy csokiszökőkút a kemence mellett). Szóval Rafi macskaszökőkútra vágyik mindennél jobban, mert az ivást kizárólag folyóvíznél tudja elképzelni. Így néha, amikor már ötvenszer eltáncolta, hogy tele itatók mellett ő úgyis szomjan fog halni, még arra is rávesz bennünket, hogy kicsit megnyissuk a kedvéért a csapot. Ez történt a lenti videón. Beni is becsatlakozott a maga módján, pár nappal a halála előtt. Sajnos nem jól látszik, de a lyukas slag csöpögése alá ült be. Béke veled, Beni.