Varázslatosnak nem is annyira nevezhető, mint inkább ijesztőnek. Recsegett a cserép, kopogott az autó (nem úszta meg nyom nélkül), tépázta a fákat, növényeket. Mások sajnos sokkal rosszabbul jártak, nálunk mérsékeltek a károk. Ezeket a felhőket legközelebb nem megcsodáljuk, hanem sürgősen fedél alá visszük például a lovakat – akik egyébként remek érzékkel kerestek védelmet.
De ha már felhő, akkor a ramazuri végén aztán egy igazán reményt sugárzó szívecske formálódott nekünk. „Nem haragszom ám, de jobb lenne, ha visszavennétek az arcotokból, báránykáim. Nem vagytok akkora királyok, mint hiszitek.”
