Nem nagyon kell magyarázni a különbséget. A magyartanárságból nehéz kivetkőzni, ezért idebiggyesztem, hogy mindkét írásmód helyes. A jólét anyagi javakat, életszínvonalat sejtet. A jóllét viszont egy egészen másfajta gazdagságot, életszínvonal helyett életminőséget. Amikor átalakuló világunkban válságról beszélünk, vagy neadjisten már a civilizált világ összeomlásáról, akkor a tagadás fázisa után rögtön felmerül a kétségbeesés, félelem, bizonytalanság érzése. Nálam okosabb elemzők mondják ezt, de némelyek szájából már elhangzott, ami a szívemen van: nem kell lemondanunk semmi fontosról. A válság, ahogy Sipos Misi mondja, az igények válsága elsősorban. Nem biztos, hogy kevesebbek leszünk, ha túlfogyasztás nélkül, a valós igényeket szem előtt tartva teremtjük meg az okos otthon helyén a szívmelengető otthont. Ha az „egyre több” után inkább visszafelé fejlődünk kicsit, miközben rájövünk, hogy egyre gazdagabbak vagyunk. Nem valami nomád bölcselkedéssel szeretnék álszent lózungokat puffogtatni, úgysem érti, aki nem próbálja. Sőt, nagyanyáink idejébe sem szeretnék visszaugrani, mert a jelenkornak vannak fenntartható vívmányai, hovatovább Mamikám tolikapáját sem venném elő, mert tök más módon műveljük a földet.

Akkor miről beszélek? Ami a boldog élethez szükséges, itt van körülöttünk. Ez a kis barika sem vette észre, de ott volt az orra előtt a kaja. Kis segítséggel megtalálta.

A jólét nem ismeri az „elég” fogalmát, egyre többet akar, mindig van egy újabb űr, amit be kell tölteni. A jóllét gyermeke elégedett, észreveszi az ajándékokat, egyensúlyra törekszik, elenged dolgokat azért, hogy aztán valahogy mégis több maradjon mindenből. Szó nincs szűkölködésről, de a drága idő, a jó társaság, a kétkezi munka megbecsüléséről annál inkább. Bár minden lehetséges módon túltoltuk, Béláim, de vissza lehet úgy venni az igényekből, hogy ne veszteségként éljük meg.

Mihály látogatása után folytatom, mert a téma ennél sokkal szerteágazóbb. Vagy folytatJUK, elvégre a közösségépítés a cél. Most viszont megyünk gesztenyét szedni. Mert van rengeteg, pont itt az orrunk előtt, és pont szelíd. Marad még utánunk is, embernek-állatnak.