Emlékszem, még a pestközeli életünk hétköznapjain milyen erős vágyat éreztem, hogy költözzünk már, mert végre közelebb kerül a teremtett világ, és persze a Teremtője is. Nem mondom, hogy mára teljes az elcsendesedés, a hajtásban néha pont a lényeget daráljuk be, de igyekszünk. Nem lehet nem észrevenni a számtalan csodát, ami megadatik. Most az ehető kincsek közül gyűjtöttem párat.
Ez itt újdonság, téli köhécselés esetére. Bodza, kakukkfű, méz, 4 hét napsütés. Megéri várni rá, nagyon finom.
A zölddió pálesz sem a kapkodásról szól. 2 hetes előkészítés után 40 napig érlelődött. Karácsonyig nem bontjuk meg (bár pont ebbe sztem emberem már beleivott, ahogy elnézem).
A zölddióból azért lekvár is készült, hogy mindenkinek igaza legyen. 🙂 A vígan úszkáló gézben fűszerek vannak, egész fahéj, szegfűszeg, stb.
És hát mennyi mindent aszalunk, szárítunk, jó ég! Cseresznye, körte, répa, újhagyma, rengeteg gyógynövény. A házilag épített aszaló tartósnak és hatékonynak bizonyult.
Isteni nagydobosi tök terem hihetetlen mennyiségben. Ahogy egyébként cukkini is, aminek minden feldolgozható formáját kipróbáltuk, a krémtől a cukkini csónakig. (Erről nincs kép.)
Vegák most nézzenek félre – ilyen is kell néha. A csülök és a pékné, persze kemencében. Csak a csülök, a pékné nem.
Vagy ilyen. Csakis öntöttvas bográcsban. Marha-jó lett. A nehéz öntöttvas bogrács hozzáad valamit, ami máshogyan nem kerül bele, ez van.
Akkor már a bárány se maradjon le, és befejeztem az állatságokat. Kemencés ez is, rozmaringos-kakukkfüves. Szabadon legeltetett, kíméletesen vágott, saját.
A fermentálás, vagyis tejsavas erjesztés csodája külön fejezetet érdemelne. Egészséges, finom, változatos, megunhatatlan.
És hát a mindennapi kenyér. Erről viszont vannak külön írások, most itt nem részletezem. A bolti már nem fordul elő itthon.
